Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt kiállítás Kolozsváron

Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt hétfőn kiállítás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületében a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Magyar szemmel a Kárpát-medencében kiállításon Balázs Attila, Czeglédi Zsolt, Komka Péter, Máthé Zoltán, Koszticsák Szilárd, Kovács Tamás, Varga György, Molnár Edvárd, Baranyi Ildikó, Veres Nándor, Kátai Edit és Haáz Sándor felvételein mutatja be a határon túli magyar közösségek ünnepeit és hétköznapjait. A képeket tájegységenként csoportosítva állították ki az egyetem stúdiótermében.

Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangoztatta, hogy a nemzeti hírügynökség fotósai csupa olyan pillanatot örökítettek meg, amelyekről a Kárpát-medence országain keresztül-kasul száguldó politikusok lemaradnak. Hozzátette, a képek nemcsak a tájegységek örökségét, hanem ezek jövőjét is mutatják.

dunamsz

Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának igazgatója kijelentette, a nemzeti hírügynökség méltán büszke a fotósaira. Megemlítette, hogy Czeglédi Zsolt és Konka Péter egy-egy képét az Európai Sajtófotó Ügynökség (EPA) már most az év derekán beválogatta az év fotója sorozatába. Hozzátette, a képanyagot Kolozsvárról Szabadkára viszik, ahonnan remélhetőleg “kárpát-medencei karrierútra megy”.

Az igazgató arra a képsorozatra hívta fel a figyelmet, amelyik a háború sújtotta Ukrajnában “a félelem közepette bulizó” ungvári fiatalság “féktelen életörömét” örökíti meg.méltán büszke a fotósaira. Megemlítette, hogy Czeglédi Zsolt és Konka Péter egy-egy képét az Európai Sajtófotó Ügynökség (EPA) már most az év derekán beválogatta az év fotója sorozatába. Hozzátette, a képanyagot Kolozsvárról Szabadkára viszik, ahonnan remélhetőleg “kárpát-medencei karrierútra megy”.

“Az ember az elcsatolt nemzetrészeket látogatva Karithy Frigyesnek azt a gondolatát látja maga előtt, amelyben arról ír kisfiának, hogy milyen szörnyű csodája az életnek, amikor a betegnek amputálják a kezét, lábát, és utána még napokig hetekig érzi, hogy a levágott rész tovább él. Nem tudunk szabadulni, soha nem tudunk szabadulni ettől a fájdalmas gondolattól, én most mégis Ady Endre szavaival nyújtom át ezt az anyagot: Mégis győztes, mégis új és magyar” – fogalmazott Gazsó L. Ferenc.

Tonk Márton, a Sapientia dékánja arról beszélt, hogy jó helyre jött a kiállítás, hiszen a Sapientia egyetem kolozsvári karán fotó és filmművészet szak is működik.


Korábbi hírünk:

Magyar szemmel a Kárpát-medencében – Kolozsváron nyílik kiállítás az MTI fotóiból

A kiállítást többek között Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának vezetője nyitja meg augusztus 17-én.

Budapest, 2015. augusztus 14., péntek (MTI)

Különleges fotókiállításon mutatja be a külhoni magyarság életét, hagyományait és szokásait, ünnepeit és hétköznapjait a Kolozsvári Magyar Napokon a közmédia. Az MTI/MTVA fotóriportereinek külön ez alkalomra készített felvételeit Magyar szemmel a Kárpát-medencében címmel láthatja a nagyközönség augusztus 17. és 23. között az erdélyi városban.

Mint Cseke Csilla, az MTI fotókiadásáért felelős vezető szerkesztője, a tárlat kurátora felidézte, tavaly a Magyar Sajtófotó Pályázaton díjnyertes fotóikat vitték el Kolozsvárra, idén azonban úgy gondolták, hogy kifejezetten a Kolozsvári Magyar Napokra készülő kiállítással lepik meg a közönséget.

“A tárlatra április óta készülünk. Az elmúlt hónapokban megszületett fényképeinkkel a nemzeti összetartozás jegyében az anyaországon kívüli magyarság életét, mindennapjait, ünnepi pillanatait és környezetét próbáljuk bemutatni úgy, ahogy mi látjuk” – mondta a kurátor, kiemelve, hogy a kiállításra az MTI magyarországi fotóriporterei mellett természetesen határon túli fotósok is készítettek képeket.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem stúdiótermében hétfőn nyíló kiállításon 74 képet láthatnak az érdeklődők. A helyszínek szerint rendezett fotókat a térben festőállványokra helyezik el, így a látogatók valóban “bejárhatják” a határon túli magyar területeket.

A kiindulási pontot a hagyományok jelentették, egy olyan tematikus sorozat formájában, amely a határon túli magyar területek egy-egy népviseletét portrékon keresztül ismerteti meg a látogatókkal. Ezen a közös ponton túl azonban minden területet más szemszögből, más témán keresztül mutatnak be a fotóriporterek.

“A nemzetközi sajtóban is népszerű, éjszakai felvételeiről ismert salgótarjáni fotóriporterünk, Komka Péter a felvidéki várakról készített lenyűgöző felvételeket. Balázs Attila Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudósítónk, akit az idén André Kertész Nagydíjjal is kitüntettek, művészi fotókon örökítette meg a salánki kádárok munkáját, míg Ungváron készült képriportja segítségével a közönség a kárpátaljai fiatalság életébe nyerhet bepillantást a quadon szelfiző lánytól a billiárdozó fiatalokon keresztül egy koncerten bulizókig” – sorolta a fotószerkesztőség vezetője.

Erdélyből – például a torockói Duna-napról és a csíksomlyói búcsúról – Czeglédi Zsolt, Koszticsák Szilárd és Máthé Zoltán hoztak remek fényképeket. A Bukarestben élő Baranyi Ildikó Marosvásárhelyről, Nagyszebenről, Temesvárról és Kolozsvárról drónnal készített lélegzetelállító légi felvételeket. Három erdélyi fotográfus, Haáz Sándor, Kátai Edit és Veres Nándor egy-egy képe pedig a helyi mindennapokba enged különleges bepillantást.

“Vajdasági riporterünk Csantavéren fotózott a Durindó és Gyöngyösbokréta fesztiválokon, a magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták legnagyobb és legjelentősebb hagyományápoló és hagyományőrző szemléin” – hívta fel a figyelmet Molnár Edvárd munkáira Cseke Csilla.

Őrvidéken a számos díjjal elismert Kovács Tamás készített több képsorozatot, többek között az őriszigeti kéttannyelvű iskoláról és az Alsóőri Népzenei Együttesről, Szlovéniában pedig Varga György a dobronaki helytörténeti gyűjteménynek otthont adó Dobronoki György-házban készített a hetési népviseletet bemutató fotót.

A kiállítást Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának vezetője és Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja nyitja meg augusztus 17-én.

MTI 2015. augusztus 14., péntek 9:00