Lélekműhely a torockói Duna-Házban

“Férfivá és nővé teremtette.” Az együttélés művészete – ezt a beszédes címet kapta Dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, unitárius lelkész és dr. Czire Szabolcs teológiai tanár, szociológus közös előadása.
 

A közkívánatra az új évben is folytatódó Lélekműhely rendhagyó különkiadással jelentkezik a Házasság hetéhez kapcsolódva. A közkedvelt sorozat februári részében Dr. Ferenczi Enikő a férjével tart humort sem nélkülöző előadást férfi és nő különbségéről, a nemi szerepek alakulásáról, a harmonikus párkapcsolat és családi élet értékéről és megtartó erejéről. Kendőzetlenül beszélnek „a házasság évszakairól”, örömeiről és buktatóiról is, külön hangsúlyt fektetve a mindennapi életben hasznosítható gyakorlati szempontokra. A párkapcsolati konfliktusok többsége az egymás iránt táplált hamis elvárásokra vezethető vissza. Izgalmas kort élünk, hiszen a férfi–nő különbségek feltérképezéséhez számos hasznos szempontot kínálnak a tudományos kutatások és lelkigondozói tapasztalatok. De mit kezdjünk mindezzel a tudással a mindennapokban? A házaspár humort nem nélkülöző előadása férfi és nő különbségéről, a nemi szerepek alakulásáról, a harmonikus párkapcsolat és családi élet értékéről és megtartó erejéről szól, tanulságos gyakorlati kitekintésekkel.

A Házasság hete kezdeményezés minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára irányítja a figyelmet, mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Az anyaországban az eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.
„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.” (hazassaghete.hu)

Dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, unitárius lelkész sorozata, a Lélekműhely új színt hozott a torockói Duna-Ház programkínálatába. Régóta érlelődő közös terv valósult meg a torockószentgyörgyi és torockói közösség javaslatára elindult sorozattal. A hiánypótló témákat feldolgozó interaktív előadások a lelki egészséget, a spirituális gondolkodást helyezik előtérbe. Korszerű, a családi, társadalmi kommunikációban egyaránt remekül hasznosítható módszereket tesz közkinccsé a sokoldalú, hiteles előadó.

A sorozat együttműködő partnerei:
Torockói Unitárius Egyházközség
Torockószentgyörgyi Unitárius Egyházközség

Helyszín:  Duna-Ház, Torockó, Fő u. 292.
Időpont: 2019. február 8. péntek 17:00 óra

További információk:
A Duna-ház weboldal >>
Az esemény Facebook oldala >>