A Dal 2019 – ők lépnek fel az első elődöntőben

Véget értek A Dal 2019 élő válogatói, az adásokból továbbjutó tizennyolc dal két elődöntőben verseng egymással. Az adásokban színpadra lépő 9-9 produkcióból továbbjutó nyolc versenyző már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án.
 

A február 9-i első elődöntőben az alábbi előadók dalai versenyeznek:

Acoustic Planet – Nyári zápor
DENIZ – Ide várnak vissza
Konyha – Százszor visszajátszott
Petruska – Help Me Out of Here
The Middletonz – Roses
The Sign – Ő
USNK – Posztolj
Vavra Bence – Szótlanság
yesyes – Incomplete

A szombati adásban az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri „A Dal 2019 Felfedezettje” különdíjat.

A múlt szombati válogatóban a mindössze 16 éves Nagy Bogi Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől összesen, akárcsak A Dal két évvel ezelőtti győztese, Pápai Joci, aki Az én apám című dalt adta elő. Negyven-negyven ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott.

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a USNK és a Posztolj című dal lett, így velük is találkozhatunk az elődöntőben.

Az adás után elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára február 20-án éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

A Dal adásai után, 21.40-től exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával.

Érdemes követni A Dal 2019 honlapját, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2019 – szombatonként 19.30-tól a Duna Televízió és a Duna World műsorán.
A Dal Kulissza – Minden, amit tudni akartál A Dalról – A Dal adása után 21.40-től a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén.