Hír Archívum

Horváth Ádám rendezőtől július 16-án vesznek végső búcsút

Július 16-án, kedden fél 10-kor vesznek végső búcsút Horváth Ádám rendezőtől, a Magyar Televízió egykori elnökétől a Farkasréti temetőben.

Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt június 19-én, 89 éves korában érte a halál. Horváth Ádámot a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és Budapest XIII. kerületének önkormányzata saját halottjának tekinti.

Horvát Ádám 1930. június 4-én született Budapesten. 1957-ben került a Magyar Televízióhoz külsősként, előbb asszisztens, majd a televízió munkatársa, 1959-től pedig rendező volt. Munka mellett, Máriássy Félix tanítványaként, elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahol 1965-ben kapott diplomát. 1967-től a Magyar Televízió művészeti főosztályának vezető rendezője lett, 1967-ben BBC-, 1968-ban RAI-ösztöndíjas volt, ugyanebben az évben kezdett tanítani a főiskolán televíziós rendezést.

1963-ban ő készítette az első televíziós portréfilmet Székely Mihályról, és ő volt az első színes adás rendezője is 1969. április 5-én. 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője és egyetemi tanár, 1990-ben a tévé elnökségének tagja, 1994-95-ben az MTV elnöke volt. 1993-tól a főiskolán a szerkesztő-műsorvezető-riporter szak vezetője, 1994-től nyolc évig rektorhelyettes, 2005-től emeritus professzor volt.

A több mint negyven televíziós év alatt háromezernél is több műsort rendezett, szinte minden műfajban dolgozott. Híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát rendezett, és nevéhez fűződik 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének televíziós közvetítése.

Legnépszerűbb munkája az első magyar teleregény, a Szomszédok, amelynek 1987-99 között rendezője, később forgatókönyvírója is volt. 2004-ben indult hasonló új sorozata, az Életképek. Főbb rendezései közé tartozik még a Háry János, a Psalmus Hungaricus, A fából faragott királyfi, Verdi Rigolettója. Nevéhez fűződik számtalan komolyzenei műsor és koncert rendezése.

Munkásságáért 1970-ben Balázs Béla-, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott. 1978-ban érdemes művész, 1990-ben kiváló művész lett, rendezői életművéért 1991-ben megkapta a tévékritikusok díját. 2002-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként.

Családjának kérése, hogy a búcsúzók egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket a ravatalnál.

Kapcsolódó