EU követelmények

Európai uniós előírások a közérték-teszttel kapcsolatban

Az Unió szabályozásában a közmédia problémája elsősorban mint versenyjogi kérdés merült fel, az állami támogatás, illetve annak megengedhetősége vonatkozásában. A közszolgálati médiaszolgáltatók ugyanis általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősülnek; az 1997-es Amszterdami jegyzőkönyv[1] felhatalmazta a tagállamokat, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatási rendszerük megszervezéséről és finanszírozásáról bizonyos keretek között saját maguk dönthessenek.

Az említett dokumentum mellett az állami támogatás szabályainak a közszolgálati műsorszolgáltatásra történő alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény (Közszolgálati közlemény, amelynek második, átdolgozott változata 2009-ben született meg[2] a továbbiakban: Közlemény) tartalmaz részletes követelményrendszert a közmédia működtetésével kapcsolatosan.

A Közlemény a közszolgálati médiarendszer kapcsán előírja a tagállamok számára, hogy azt hivatalos aktus révén kell létrehozni („megbízni”), és feladatkörét a lehető legpontosabb módon, jól körülhatároltan kell meghatározni. Az uniós jogalkotó nem állít akadályt a közmédia elé a tekintetben, hogy a digitális környezet kihívásait figyelemmel kísérve újabb szolgáltatásokat indítson; bármilyen új szolgáltatás bevezetése esetén azonban – elsősorban a kereskedelmi médiaszektor érdekeinek védelme érdekében – konzultációs kötelezettséget ír elő a tagállamok számára. A közmédia által nyújtott (köz)szolgáltatások kapcsán alapelvként jelenik meg a közleményben az ingyenesség elve, rögzítve egyúttal, hogy az ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatások nem minősülnek pusztán e jellegüktől fogva kereskedelmi szolgáltatásnak.

Média - Sajtó - MTVA székház
Lényeges szempont a közmédia feladatellátása során, hogy a közszolgálatiság követelményének teljesítéséhez nem szükséges tevékenysége ne vezessen a piaci verseny aránytalan torzulásához, továbbá a rendszer támogatására nyújtott anyagi ráfordítás ne haladja meg a feladatellátáshoz szükséges mértéket. Nem tiltott a közszolgálati médiaszolgáltatók számára, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassanak, fontos ugyanakkor, hogy a közszolgálati és kereskedelmi tevékenységeket egymástól elválasztott módon végezzék a szolgáltatók.

Az Európai Parlament 2010. november 25-én kelt állásfoglalása kiemeli, hogy a digitális korszakban a közszolgálati műsorszolgáltatásnak az a sajátos küldetése, hogy a jó minőségű közérdekű médiatartalmat egyetemesen hozzáférhetővé tegye minden érdemleges felületen.[3] E cél elérése érdekében az állásfoglalás mind a tagállamok (jogalkotók), mind pedig a közmédia rendszere irányában megfogalmaz javaslatokat azt célozva, hogy források biztosítása, illetve a műsorszolgáltatók belső szervezetének átalakítása révén elősegítsék a minőségi online tartalmak gyártását és sugárzását, eljuttatva a közmédia által közzétett tartalmakat azon rétegekhez is, akik a médiaszolgáltatásokat elsősorban interneten keresztül veszik igénybe.

Túl a közszolgálati médiára vonatkozó európai uniós dokumentumokon, az Európai Bizottság a kétezres évek elejétől kezdve különböző eszközökkel kísérelte meg a közérték-tesztek bevezetésének kikényszerítését az egyes tagállamoktól. A közérték-tesztben a Bizottság elsősorban piacvédő funkciót látott, azaz a közszolgálati médiaszolgáltató vállalkozások piaci terjeszkedésének korlátozását elősegíteni képes eszközt, amellyel megakadályozható a különböző online és digitális szolgáltatások piacára való belépésük vagy további terjeszkedésük.

A Bizottság szerint az ex ante (a szolgáltatás megkezdését megelőző) tesztek elsődleges szerepe, hogy a piaci (magánvállalkozások közötti) verseny sérelmét megakadályozza. A Bizottság ezt az említett Amszterdami Jegyzőkönyvből vezette le, [4] ami eléggé szűkszavú ahhoz, hogy sok mindent bele lehessen érteni. A társadalmi felelősségvállalás eszméje a piaci szempont mögött másodlagos.

Másodsorban, a kötelező ex ante tesztek szükségszerűen az érdekeltek bevonásával készülnek, és így elindíthatnak egy olyan fejlődést, amelynek eredménye, hogy a közszolgálati médiára vonatkozó médiapolitikát a jövőben nem a közszolgálati médiavállalkozások és a különböző kormányok közötti tárgyalások és alkudozások, hanem többoldalú döntések határozzák meg. Harmadsorban, az ex ante tesztek a közszolgálati médiapolitikák egy, az uniós szervek által vezérelt harmonizációjához vezethetnek, holott az korábban kizárólagos tagállami hatáskörnek tekintette minden állam. [5]

A Közlemény 88. pontban javasolja a tagállamoknak, hogy az új médiaszolgáltatásokra vonatkozóan vezessenek be efféle ex ante teszteket:

„Annak érdekében, hogy a jelentős új audiovizuális szolgáltatások közösségi finanszírozása esetében elkerülhető legyen a Közösség érdekével ellentétes mértékű kereskedelem- és versenytorzító hatás, a tagállamok a nyilvános konzultáció eredménye alapján értékelik az új szolgáltatás általános piaci hatásait oly módon, hogy összevetik a tervezett új szolgáltatás jelenlétében, illetve annak hiánya esetén fennálló helyzetet. A piacra gyakorolt hatás értékelése során a tagállamoknak például meg kell vizsgálniuk a hasonló vagy helyettesítő kínálat fellelhetőségét, a tartami/szerkesztői versenyt, a piacszerkezetet, a közszolgálati műsorszolgáltató piaci pozícióját, a piaci verseny szintjét és a magánkezdeményezésekre gyakorolt esetleges hatást. Ezt a hatást össze kell vetni a szóban forgó szolgáltatás társadalmi értékével. Amennyiben a piaci hatások alapvetően negatívak, az audiovizuális szolgáltatásokhoz nyújtott állami finanszírozás csak abban az esetben tekinthető arányosnak, ha az – a meglévő általános közszolgálati programkínálatot is figyelembe véve – a társadalom szociális, demokratikus és kulturális igényeinek kielégítésében megnyilvánuló hozzáadott érték eléréséhez szükséges.”

Ez a követelmény két elemből áll, amelyek közül a fontosabb a piaci hatásvizsgálat, a második pedig a társadalmi érték vizsgálata.

Ennek a követelménynek az előzménye a Bizottság state aid policy-jának 2005 utáni formálódásában érhető tetten; ez kulminálódott végül a Közlemény szövegében. 2007-ben zárult két ügy a Bizottság és Németország között, amelyekben a tagállam vállalta a teszt bevezetését. Ezt követően a Bizottság bevett gyakorlatává vált, hogy ilyen tesztek bevezetéséhez kösse az előtte fekvő ügyek lezárását (Ausztriával, Írországgal és a Belgium Flamand Régiójával szemben). [6] Az Egyesült Királyság kivételével tehát (ahol 2004-ben már elindult a public value test bevezetésének folyamata) a többi európai államot a közmédia állami támogatásával kapcsolatos, a Bizottság által kezelt ügyek sarkallták a teszt bevezetésére.

A Bizottság indokai erre a következők lehettek:

–        a médiapiaci magánvállalkozások felől érkező panaszok és kritikák tompítása, amelyek a Bizottságnál csapódtak le korábban,

–        az audiovizuális irányelv 2007-es módosításának való megfelelés, amely javasolja a state aid szabályok újragondolását (a Bizottság így az irányelvben magának adott feladatot, és mivel a jogi kötőerővel bíró irányelv kiutal egy jogi kötőerővel nem bíró dokumentumra – a közleményre –, miközben az irányelv a state aid kérdésével nem is foglalkozik, így ezt az érvet nehéz kellően fajsúlyosnak tekinteni),

–        a tagállamok ellenkezésének kikerülése; a közszolgálati médiapolitika mindig tagállami hatáskörben volt, és az államok azt nem is kívánták, kívánják a közös politikák közé besorolni, de az állami támogatás kérdése a piacszabadság elve miatt részben kivételt képezett, a state aid szabályokon keresztül pedig, az ex ante public value test-ek segítségével az állami médiapolitika is részben befolyásolhatóvá vált, ha nem is közvetlenül a Bizottság által. [7]


[4] Neelie Kroes: The way ahead for Broadcasting Communication, Broadcasting conference, Strasbourg, 17 July 2008. PDF

[5]Donders, i. m. 30.

[6] Ross Biggam: Ex Ante Regulation, the EU and its Member States. Back to Brussels? In: Karen Donders – Hallvard Moe (eds.): Exporting the Public Value Test. The Regulation of Public Broadcasters’ New Media Services Across Europe. Göteborg, Nordicom, 2011. 42–43.

[7] Uo., 34–35.